Gratis Joomla Templates by Hostmonster Coupon

A Planetáris Tudat Kiáltványa aláírásának 20. évfordulója

A Budapest Klub meghívja Önt

a Budapest Klub Nemzetközi Tagjainak találkozójára

amelyet

2016. december 3-án és 4-én

az MTA Kongresszusi Termében tartunk (Budapest, I. kerület, Országház utca 28.)

a Budapest Klub Planetáris Tudat Kiáltványa aláírásának 20. évfordulója alkalmából

A Kiáltványban megfogalmazott célok megvalósítása mára sürgetőbbé vált, mint valaha. Éppen ezért a Budapest Klub ismét egybehívja kiváló tagjait, valamint támogatóit és követőit, hogy elindítsuk a szuperkoherencia pillangóját. Célunk, hogy a társadalom különböző szegmensei vezetőinek figyelmét a planetáris tudat kiáltványában megfogalmazott feladatokra irányítsuk

„A planetáris tudatosság annak a tudata és érzete, hogy az emberiség alapvető egysége és az emberek egymásrautaltsága a tudatos elfogadás etikájával és

szellemiségével párosul. Planetáris tudatossággal kell kezelnünk a kihívást, hogy fenntartható bolygót hozzunk létre” László Ervin

Húsz évvel ezelőtt a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében történelmi esemény szemtanúi lehettünk. A Budapest Klub Tiszteletbeli Tagjai, világunk elismert szellemi vezetői aláírták a „Planetáris Tudat Kiáltványát”.

PLANETÁRIS TUDAT KIÁLTVÁNYA KONFERENCIA

A Budapest Klub Nemzetközi Hálózata nemzeti és regionális klubtagsági rendszerén keresztül kívánja létrehozni a “Szuperkoherens Központok Hálózatát”. A Hálózat minden egyes tagja egyazon cél felé törekszik: minél szélesebb területeket átölelve létrehozni azt a kritikus tömeget, amely jelentőségteljes és tartós változást hoz a világban.

A koherencia egy olyan rendszer, amelyben a rendszert alkotó külön álló elemek egymással kölcsönös kapcsolatban állnak és folyamatosan együttműködnek. Szuperkoherenciában a kapcsolattartás és együttműködés nemcsak az adott rendszeren belül, hanem a rendszer és környezete között is megvalósul, létrehozva ezáltal a lehető legteljesebb szociális és ökológiai egységet.
A természetben a tartósan fennálló rendszerek szuperkoherensek. Ezzel szemben a mai ember önös érdekeit a szuperkoherencia fölé helyezi; így rendszeréből hiányzik a szociális és ökológiai együttműködés. A természet törvényei így nem érvényesülnek, a rendszernek buknia kell. Legfőbb feladatunk tehát újraszőni a szuperkoherencia hálóját, ahol az egyén együttműködik legtágabb környezetének minden tagjával.

 

 


 

Információkért és minden egyéb tudnivalóért keresse fel a www.budapestklub.hu oldalt vagy látogasson el Facebook oldalunkra: https://www.facebook.com/clubbudapestinternational/

A rendezvény látogatása ingyenes! Kérjük jelezze részvételi szándékát a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. Várjuk szeretettel konferenciánkra!

A Greenheart International, a MagNet Bank, a Zwack Izabella Borkereskedés, a kőszegi Felsőfokú Tanulmányok Intézete és a Piac és Profit üzleti magazin támogatásával 

 

What is Consciousness?: Three Sages Look Behind the Veil (A New Paradigm Book)

Please welcome to the world, What is Consciousness?, three powerful explorations of ourselves and our place in the universe – A New Paradigm Book of the Laszlo Institute of New Paradigm Research, Kingsley L. Dennis, Series Editor

In this profound collaboration, three world-renowned thinkers examine our commonly held assumptions about consciousness and reality in three revelatory essays. Together they will change the way we see ourselves and our universe.

What is Consciousness? Conventional thinking tells us it consists of the images, sensations, thoughts, and feelings produced by the brain. When the neurons in the brain stop firing, consciousness ceases to be. But does it?

In this profound book, eminent thinkers and scholars Ervin Laszlo, Jean Houston, and Larry Dossey look behind the veil of our commonly held assumptions about consciousness to examine its true nature in three revelatory essays. Laszlo makes a compelling case that consciousness is a phenomenon that transcends our physical beings. Houston examines consciousness and its place in what she calls the “quantum field of the cosmos.” Dossey offers a trenchant, erudite takedown of the materialist view of the human mind.

What is Consciousness? will change the way you see yourself, your mind, and the universe.

Order the book here on Amazon: https://www.amazon.com/What-Consciousness-Three-Behind-Paradigm/dp/1590793471?ie=UTF8&qid=1461854291&ref_=sr_1_1&s=books&sr=1-1

What is Consciousness?

The Pathways Project

INVITATION

The Heads and Directors and their colleagues of the International Network of The Club of Budapest are hereby cordially invited to attend Pathways to Peace 21-22 September 2016 in Gribskov, Denmark.

In September 2015, 193 heads of states adopted a set of Sustainable Development Goals (SDGs) to end poverty, protect the planet, and ensure prosperity for all.  Each goal has specific targets to be achieved over the next 15 years. The question is: How can we work together to make it happen? 

   

The Club of Budapest Scandinavia will address this challenge in the ongoing Pathways Project. In collaboration with Transition World and The Hague Center for Global Governance, Innovation and Emergence we will organize a series of 17 dialogue meetings leading to personal, local and global actions.

The kick off will be focusing on SDG16: “Peace, Justice and Inclusive Institutions” on World Peace Day, 21 September 2016.

Local and international participants, including young change makers from different cultures will meet with prominent global change leaders for two intensive days to connect, share, learn and plan. Together we will explore how active conflict transformation skills combine with inner peace practices, and define which specific elements we will work on to co-create significant breakthroughs. We will use innovative social technologies like Meshworking, Wheel of Co-Creation, Theory U and Art of Hosting in the process.

Danish philosopher Søren Kierkegaard, a celebrated figure in the history of humanity’s search for meaning, enjoyed to walk along the coast of North Zealand in Denmark. 

In 2013 Ervin Laszlo visited Kierkegaards favorite place at Gilbjerghoved near Gilleleje, a small fishing village at the Kattegat Sea, which gained world fame because of its heroic involvement in the rescue of the Danish Jews during World War II.

7 months later Ervin Laszlo came back to Gilleleje accompanied by the president of the Goi Peace Foundation Hiro Saionji and his wife Masami Saionji, and at a meeting in Tokyo the following year it was decided that The Goi Peace Foundation and the World Peace Prayer Society would grant a Peace Pole to the village. 

Gribskov Municipality in Denmark have now decided that the Peace Pole will be placed at Søren Kierkegaards favorite place Gilbjerghoved.

In connection with the Mayor’s dedication of the Peace Pole on the 21st of September, the World Peace Prayer society will organize a flag ceremony, symbolizing that 193 heads of states have agreed to implement peace and justice in the world, through their endorsement of the 17 goals.

We will now take this further and translate it into personal, local and global actions. We would be very happy for you to join us.

As a courtesy we can offer all the CoB directors free participation in this event, including all meals. For their colleagues there is a reduced price of 1200 DKK (a reduction of more than 50%), also including all meals.

Transport and accommodation are not included, but we are happy to offer any practical help and advice we can.

 

"The people of the world have asked us to shine a light on a future of promise and opportunity. Member States have responded with the 2030 Agenda for Sustainable Development... It is an agenda for people, to end poverty in all its forms. An agenda for the planet, our common home. An agenda for shared prosperity, peace and partnership."

— UN Secretary-General, Ban Ki-moon


We hope you will join us in support of this beautiful vision.

Warm regards,

Bente Milton
President, CoB Scandinavia

For more information see: http://pathwaysproject.online/

Or contact Bente Milton: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
or Anne-Marie Voorhoeve: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A Midsummer Symposium on Consciousness - Club of Budapest UK event

 

From the 20th to the 22nd of June 2016, a remarkable group of people assembled at Tyringham Hall for the Club of Budapest’s UK launch and a Midsummer Symposium discussing consciousness and how it relates to critical current global events. The timing seemed auspicious, as it was both summer solstice and a full moon. As Ervin Lazlo, Barbara Marx Hubbard and other luminaries assembled on the lawn for a welcoming ceremony, everyone was touched by the remarkable celestial timing.


Over the following days, a series of talks and discussions asked profound questions such as does consciousness exist beyond the brain? For many of the group, it is becoming increasingly apparent that science is moving into alignment with ancient wisdom. It was proposed that there is a universal intelligence in the cosmos manifesting in all forms of existence. This is the ultimate source also of our individual and collective human consciousness.

After a welcome from Anton Bilton, host and co-founder of The Tyringham Initiative, Ervin Laszlo, President of The Club of Budapest, opened proceedings and outlined a vision that has informed the 54 books he has authored or co-authored; that consciousness is infinite in space and time. With this new larger interpretation of consciousness, we are all invited to play our part in creating a framework for reaching a peaceful and cooperative global society thus continuing the grand adventure of life, spirit, and consciousness on Earth. He said “there is a cosmic intelligence that produces information for everything… we have to make sure that we respond to this natural cosmic information”

Read the original article HERE: https://tyringhaminitiative.com/a-midsummer-symposium-of-consciousness/

 

Bővebben: A Midsummer Symposium on Consciousness - Club of Budapest UK event